referencia1bzs_kicsiGyógyszeripari értékesítési csapatom többszintű támogatást kapott Jelinek Katalintól, egyrészt egyéni (4 fő), másrészt csoport coaching formájában.
A személyes coaching, egyénileg meghatározott célokra fókuszálva, igen hatékony támogatást, segítséget jelentett a résztvevők számára.
Mindenki pozitívan értékelte és a mindennapi munkájukban is érezhető változást jelentett. A program lezártával, mindannyian kérték a folytatás lehetőségét.
A csoport coaching alkalmával, a csoporton belüli együttműködés javításához nyújtott előremutató segítséget.
Kati igen magas szintű igényességgel, felkészültséggel, eredményesen végezte a vállalt coaching feladatot.
Köszönöm Katinak az eddigi építő támogatást!
Személyesen és csapatvezetőként is, jó szívvel ajánlom a Katival való együttműködést, közös munkát!

Dr. Bártfai Zsolt

 

 

referencia3ta_kicsiA versenyszférában nincs megállás és ez nagyon megterhelő. Ilyen helyzetben egy coach jelenléte és támogatása nagy segítség a vezetőnek. Egy 65 fős gyógyszermarketing osztály vezetőjeként elmondhatom, hogy Kati magas színvonalú szaktudása, kiegyensúlyozott és stabil személyisége mindig garancia volt számomra, nyugodtam bíztam rá csapatom bármely támogatást igénylő tagját és kértem magam is, több alkalommal a coachingot. Mind a hosszú, többhetes coaching beszélgetések során, mind a rövidebb célzott folyamatokban eredményes, profi munkát kaptunk tőle. Több munkatársam támogatásával Kati nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy sikeres és motivált csapatként dolgozunk évek óta, amit ezúton is köszönünk neki.

Dr. Termes Ágnes
marketing osztályvezető

 

referncia2di_kicsiSzámomra a coaching nagy hatással volt önmagam megértésére. Sokat segített, hogy a céljaimat megfogalmazzam saját magam számára és megtaláljam a saját magamban rejlő erőt ezek megvalósításához.

Dr. Deák Izabella
Product-manager Richter Gedeon Nyrt

 

 

 

piroskaAlkalmazott grafikusként sokszor nagyobb energiát és türelmet igényel az ügyfél igényeinek feltérképezése és kielégítése, mint megtervezni egy brosúrát. A coaching rávilágított arra, hogy ha a saját meggyőződésünket finoman háttérbe helyezzük, illetve a megrendelőt jobban bevonjuk az alkotói folyamatba és teret adunk az elképzelésinek, akkor hatékonyabb és stressz mentesebb lesz az együttműködés, mindazonáltal könnyebben és gyorsabban megoldható a vizuális probléma.

Keserü Piroska grafikus

 

 

bpJelinek Katit professzionális coach-nak, és szimpatikus, kiegyensúlyozott embernek ismertem meg. Közös munkánk során rendkívül sokat segített nekem: inspirációt, ötleteket, szemléletet adott; továbbvitt, kimozdított meglévő gondolati sémákból. Segített a fontos témákra koncentrálni és levenni az energiát a kevésbé fontosakról, a vezetői szerepemmel kapcsolatban pedig megerősítést, önbizalmat adott. Tetszett, hogy a coaching alkalmak során felmerült ötletekből sok mindent könnyen és gyorsan lehetett adaptálni a mindennapi munkába, mert konkrét cselekvési szintet és kommunikációs technikákat is érintettünk. Kati személye a fentieken túl azért is fejlődésre inspiráló, mert ő maga is folyamatosan fejleszti magát. Felkészült, tudatos és naprakész, nem csak a coachee-t, az adott coaching folyamatot, hanem a szakirodalmat érintően is. Nagy előnyét éreztem annak, hogy ő egyben pszichológus is: mindig pontosan átlátta a mélyebben fekvő okokat, motivációkat is.

Bod Petra osztályvezető

 

 

Katival egyénileg is dolgoztunk illetve a csapatom “edzésébe” is besegített, támogatva és kiegészítve a vezetői munkámat.
Az egyéni coachingok során azt emelném ki leginkább, hogy segített kívülről szemlélni magam, a csoportban elfoglalt helyem, helyzetem és ráébresztett olyan dolgokra, amit önállóan, külső szakértő nélkül talán sosem azonosítok. De nem csak a felismerésben, hanem a változások kivitelezésében is támogatott.
Kati azért jó coach szerintem, mert “csak” beszélgettünk  és beszéltette az embert és ahogy teltek a hetek, szinte észrevétlenül másképp csináltam és másképp éltem meg a korábban drámainak tűnő vagy feloldhatatlannak látszó helyzeteket. Úgy éreztem, felszabadultabb vagyok, és nyitott olyan változások megkezdésére, ami a belső elégedettségemet és a külvilág elégedettségét is magával hozza.

Rajkainé Szabó Gizella osztályvezető

 

 

gy_eÖnbizalom. Önbecsülés. Bátorság. Bizalom. Kitartás. Hit- másokban és önmagamban. Ezt mind Katitól kaptam a coaching során. Szavai erőt adtak, keze képletesen megemelte mindig lehajtott fejemet. Magabiztosan és lelkesen végzem a munkám, a Családom is érzi a változást! Köszönöm Kati!

Gyömörei Edina orvoslátogató

 

 

sz_bA coaching hatására pozitivabb lett az életszemléletem. Munkámban kiegyensúlyozottabb és céltudatosabb lettem.

Szabó Borbála patikalátogató 

 

 

 

A Tamással való közös munka során sikerült felfedeznem gyengeségeimet és erősségeimet: ezeket fejlesztve válhattam sikeres vezetővé! Emellett – tréningekkel, workshoppal stb. –  közvetlenül is segítette értékesítési csapatom eredményességét. A tőle tanultakat nemcsak a munkámban, hanem a magánéletemben is sikerrel alkalmazom.
 
Zombori Okszana üzleti vezető